 |
 |
|
 |
 |
|
Befejezetlen szimfónia
Egy menedzser valami közbejött elfoglaltság miatt nem tudott elmenni a hangversenyre, melyen Schubert Befejezetlen szimfóniáját játszották. Jegyét az elemzési és fejlesztési osztály vezetojének (azaz a termelékenységi szakértonek) adta oda, hogy kárba ne vesszen.
Másnap a következő jelentést találta az asztalán:
1. A négy oboásnak huzamosabb ideig nem volt semmi dolga. A létszám csökkenthető, feladatuk elosztható a zenekar többi tagja között..
2. Negyven hegedűs mindvégig azonos kottából játszott. Felesleges munkaerő pazarlás; a létszám drasztikusan csökkentendő. Amennyiben kívánatos a nagyobb hangerő, ez elektromos erosítő alkalmazásával gazdaságosabban is
elérhető.
3. Bizonyos félhangok előállítása igen nagy erőfeszítésbe kerül és túlzott minőségi követelménynek tekinthető. Javaslom, hogy minden hangot kerekítsenek fel, miáltal alacsonyabb képzettségű, vagy betanított munkások alkalmazása is lehetővé válna ezekben a munkakörökben.
4. Semmi látható értelme nincs annak, hogy a kürtök megismétlik a vonósok által egyszer már eloadott részeket. Ha az ilyen fölösleges ismétléseket ki lehetne iktatni, a hangverseny időtartamát mintegy húsz percre lehetne csökkenteni.
Ha Schubert figyelembe vette volna ezeket a javaslatokat, valószínűleg betudta volna fejezni a szimfóniáját.
|
|
|
|
 |
 |
 |
|
 |
 |
|
Egy ügyvéd két barátjával, egy rabbival és egy hindu szent emberrel autózott vidéken mikor a kocsijuk hirtelen lerobbant. Úgy döntöttek hogy egy parasztházban szállást kérnek éjszakára.
A gazda így szólt:
- Egy kis probléma van. Csak két üres szobám van, így egyiköjüknek kint az istállóban kell aludnia.
- Nem számít - felelte a rabbi - a népem negyven évig vándorolt a sivatagban, én is egy szerény, igénytelen ember vagyok, egy éjszakát el tudok tölteni az istállóban.
Ezzel fogta magát és kiment az istállóba, mig a másik kettő elfoglalta a szobáját. Nem sokkal később kopogás hallatszott. Az ajtót kinyitva, a gazda a rabbit látta a küszöbön.
- Mi a baj? - kérdezte tőle.
- Én nagyon hálás vagyok önnek a szállásért, de nem alhatok az istállóban. Egy disznó van ott és a vallásom ezt egy tisztátalan állatnak tartja.
A hindu barátja beleegyezik hogy helyet cserél vele. De néhány perc múlva a jelenet megismétlődik. Kopogás hallatszik.
- Mi az megint? - tudakozódik a gazda.
A hindu magyarázza:
- Én is hálás vagyok a vendéglátásért és a segítségért, de egy tehén van az istállóban. Az én országomban ez egy szent állat és én nem alhatok az általa megszentelt földön.
Így csak az ügyvéd maradt, aki morogva és panaszkodva ugyan, de kiment az istállóba. De hamarosan újra kopogás hallatszott.
Fáradtan és bosszankodva a gazda ajtót nyit. Odakint a tehén és a disznó állt...
|
|
|
|
 |
 |
 |
|
 |
 |
|
Egy öreg arab már 40 éve NewYork közelében lakik. Szeretne a kertjében krumplit ültetni, de egyedül van, öreg és gyenge. A fia Párizsban tanul. Ír neki egy emailt a gondjáról:
’Kedves Fiam, Ahmed. Nagyon szomorú vagyok, mert nem tudok a kertemben krumplit ültetni. Biztos vagyok benne, hogy ha itt lennél, tudnál nekem segíteni a kertet felásni. Szeretlek. Atyád.’
Másnap az öreg arab e-mailt kap a fiától:
’Kedves Apám. Ne nyúlj a kerthez. Ott rejtettem el a ’dolgot’. Én is szeretlek. Ahmed.’
Másnap hajnali 4-kor jön az arabhoz a Hadsereg, az FBI, CIA, a Ranger-ek és Nemzetbiztonsági Hivatal is. Átkutatják a házat és felássák az egész kertet is, minden millimétert átkutatnak, de semmit sem találnak. Csalódottan távoznak.
Másnap az öreg arab újra e-mailt kap a fiától:
’Kedves Apám! Remélem mostanra már fel van ásva a kerted és ültethetsz bele krumplit. Sajnos csak ennyit tudtam tenni érted. Szeretlek. Ahmed.
|
|
|
|
 |
 |
 |
|
 |
 |
|
Mindenképpen küldd tovább, nagy szerencséd lesz.
- Ezt az imélt a XVIII. században indította útjára egy informatikus szerzetes, másnap ő lett XIII. Piusz pápa. De senki nem küldte tovább és
- Ajszek Nyuton továbbküldte, és másnap a fejére esett egy alma.
- Albert Ájnstájn továbbküldte, másnap megalkotta a speciális relativitáselméletet.
- Zsán Dárk nem volt babonás, ezért nem küldte tovább, másnap boszorkányság vadjával megégették.
- Etiópiában senki nem küldte tovább, mivel ott nincs internet, másnapra kialakult a Szahel övezet.
Ez egy nép tévedése volt, melynek problematikája ma is foglalkoztatja az emberiséget.
- A japánoknál jól kiépített a világháló, ők továbbküldték.
- A svájciak is.
- A horvátok tovább akarták küldeni, de a szerbek nem engedték. Másnap Jugoszlávia szétszakadt és kitört a háború.
- Bill Géc továbbküldte, másnap ő lett a világ leggazdagabb embere.
- Angliában egy gyufaárus kislány, K. Erzsébet nem 13, hanem 14 példányt küldött tovább olyanoknak, akiknek ismerte az imélcímét, egy héten belül királynővé választották, és ő lett a világ leggazdagabb nője.
- Arnold Svárcenégger továbbküldte. Másnap ő lett a terminátor.
- Bill Gécc újból megkapta, de úgy gondolta, elég gazdag ahhoz, hogy ne küldje tovább, és nem küldte el. Azonnal lefagyott a vindóz. Másnap mégis továbbküldte, aznap 50 millió dollárt keresett.
- Én is megkaptam, de nem küldtem tovább, mert nem vagyok babonás, és másnap 40 millió forintot vesztettem kártyán. Megbántam, hogy nem küldtem tovább, ezért mégis továbbküldtem, aztán kivándoroltam Brunejbe. Másnap szultánná választottak.
- Sztálin elküldte Hitlernek, de ő nem küldte tovább.
- Egy román férfi palackposta formájában a Tiszába dobta, de a Tisza nem sodorta tovább.
- Luk Szkájvokör továbbküldte.
- Dárt Veder nem küldte tovább.
- Amidala hercegnő eleinte nem akarta továbbküldeni, de amikor látta, hogy leigázzák a bolygóját, az egész palotát ráállította az ügyre, és 1313 példányban továbbküldte. Másnap a kis Anakin megnyerte az autóversenyt.
- Brusz Villisz továbbküldte, és másnap az Ötödik elemben megmentette a világot egy böhöm meteorittól, ráadásul élve megúszta, és megkapta Milla Jovovicsot,
aki nem küldte tovább, és másnap a Zsan Dark című Lük Bösszon filmben boszorkányság vádjával megégették.
- Amikor Brusz Villisz újból megkapta, nem küldte tovább, mert teljesen lefoglalta a dáj hárd forgatása. Másnap fölkérték az Armageddon főszerepére.
Kérlek szabad kézzel írd le 13 példányban, és ne használj semmiféle sokszorosító eljárást. Aztán szkenneld be, mindet külön-külön, és küldd tovább olyanoknak, akiket a legjobban kedvelsz, és tudod az imélcímüket. Ha megteszed, és szerencséd van, másnapra sikerül befejezned és túlleszel rajta.
Csak olyannak küldd el, akinek ismered az imélcímét. Mert ha másnak is elküldöd, óriási szerencsétlenség fog érni, például meghalsz vagy beteg lesz egy közeli ismerősöd, akinek ismered az imélcímét.
Ne tegyél hozzá, mert csak így, eredeti formájában van mágikus ereje, ahogy XIII. Piusz megírta a saját otthoni PC-jén.
Küldd tovább mindenképpen.
Másnap szerencséd lesz.
Vagy nem.
De valamelyik mindenképp.
Ígérem.
Ui: ne feledd, 13 példányban
|
|
|
|
 |
 |
 |
|
 |
 |
|
Szerelmes dalokat énekelt az alaszkai medvéknek egy kaliforniai
medveszakértő, aki meg volt győződve a fajok közötti békés egymás mellett élés lehetőségéről. A férfi filmeken népszerűsítette az újszerű természetlátásmódot. Timothy Treadwellt és barátnőjét felfalták a medvék.
Timothy Treadwell
Medvék öltek meg egy neves amerikai medveszakértőt, barátnőjével együtt, Alaszka államban. A 46 éves Timothy Treadwellt Anchorage várostól mintegy 500 kilométerre délnyugatra, a Kaflia-öböl térségében támadták meg és "falták fel részben a tányértalpú vadállatok" - jelentette egy rendőrt idéző helyi lap beszámolója alapján a dpa német hírügynökség. Amikor egy pilóta távoli táborukban fel akarta keresni Treadwellt és barátnőjét, szörnyű kép tárult elé: a sátor erősen megrongálódott, egy medve pedig éppen a halott pár félig felfalt tetemeit hurcolta élelemtároló rejtekhelyére, ahol elásta őket. A kaliforniai férfi filmeket forgatott "medvéiről", és újra és újra feltűnt amerikai televíziós műsorokban. Ezek során igyekezett népszerűsíteni azt a nézetét, hogy medvék és emberek békésen együtt élhetnek. Szívesen filmeztette magát, amint az állatoknak magas hangon szerelmes dalokat énekelt.
A tudósok figyelemztették
Tudósok már évekkel ezelőtt felhívták Treadwell figyelmét, hogy legyen elővigyázatosabb. A medverajongó azonban - az idézett alaszkai lap szerint - egyre inkább ama meggyőződésének adott hangot, hogy az alaszkai medvék jóindulatúak. Így nem is volt hajlandó fegyvert vinni magával medvemegfigyelő táborába.
|
|
|
|
 |
 |
 |
|
 |
 |
|
A kisfiú kérdezi az apját , hogy mi a politika. Az apja leülteti, és
példákkal elmagyarázza:
- Figyelj fiam. Én hozom haza a pénzt, tehát én vagyok a KAPITALIZMUS. Anyád ügyel a pénzre, tehát ő a KORMÁNY. Nagyapád ügyel arra, hogy minden rendben legyen, tehát ő a SZAKSZERVEZET. A babysitter a DOLGOZÓOSZTÁLY, és mi
mindannyian azért dolgozunk, hogy TE, a NÉP jól érezd magad, és minden rendben legyen. A pár hónapos kisöcséd pedig a közös JÖVÖNK.
A kisfiú elraktározza a hallotakat, és elmegy aludni. Éjjel arra ébred, hogy az öccse telerakta a pelenkáját és sír. Felkel, és szólni akar az anyjának, de az olyan mélyen alszik, hogy nem bírja felkelteni. Bemegy szólni a babysitternek, de a szobában látja, hogy az apja éppen hempereg vele az ágyban, miközben a nagyapja is visszamegy aludni.
Másnap kérdezi az apja, hogy el tudja-e mondani a saját szavaival, hogy mi is az a politika. A kisfiúnak eszébe jutnak az éjszaka látottak és így szól:
- A politika az, amikor a kapitalizmus kihasználja a dolgozóosztályt, amit a szakszervezet csak tétlenül bámul. A kormány alszik, a néppel senki sem törödik, és a jövö is szarban van.
|
|
|
|
 |
 |
 |
|
 |
 |
|
Az egyik egyházközség új lelkésze annyira lámpalázas volt amikor az első szentbeszédét tartotta, hogy alig tudott megszólalni. Második
szentbeszéde előtt felkereste feljebbvalóját és megkérdezte, hogyan tudná leküzdeni idegessését. Azt a választ kapta, hogy tegyen egy kis vodkát a vízbe és néhyány korty után már mindjárt lázban fogja tudni folytatni. A következő vasárnap a lelkész gyakorlatba ültette a tanácsot és úgy érezte, hogy még hatalmas égzengés közepette is tudna beszélni, egyáltalán pompásan érezte magát. Amikor egy nappal később visszatért a plébániára, talált egy levelet a feljebbvalójától, amely a következőket tartalmazta:
"Kedves Testvérem!"
1. Legközelebb kortyokat igyon és ne döntse le egyben az egészet.
2. Nem teszünk jékockát és citromkarikát a misekehelybe.
3. A misekönyv nem poháralátét.
4. A oltár terítőjét nem használjuk szalvétaként.
5. Tíz parancsolat van, nem pedig tizenkettő.
6. Tizenkét tanítvány van, nem pedig tíz.
7. Nem utalunk a keresztre, mint nagy darab "T-betűre".
8. Nem konferáljuk be Jézust és tanítványait, mint "DJ JC-t és bandáját".
9. Dávid Góliátot egy parittyával győzte le, és nem "lőtte szitává a rohadt seggét egy Magnum 357-essel".
10. A kígyó tekergett az almafán és nem Isten fasza.
11. Nem utalunk Júdásra, mint "faszfej"-re.
12. A pápa szent, nincs kigolyózva és nem nevezzük "Keresztatyának".
13. Az Atya, a Fiú és a Szent Lélek nem a Fater, a Kiscsávó és a Kriptaszökevény.
14. Júdás 30 aranypénzen adta el Jézust és nem két fillérért, ráadásul az olajfák hegyén és nem a kínai piacon.
Ui.: És egyébként is, a bűnösök a pokolra mennek és nem a büdös picsába.
|
|
|
|
 |
 |
 |
|
 |
 |
|
Maldini: A United a végső győzelemre is esélyes
A Maldini név különös jelentőséggel bír az olasz futball kedvelőinek.
Cesar Maldini a családi tradíciók kezdeményezőjeként már 1963-ban A Milan Benfica felett aratott 2-1-es győzelme után magasba emelhette az Europai Kupát.
40 évvel később Paolo Maldini sikerei öregbítik már a Maldini nevet. A fiú az apa sikereit is felülmúlta amikor 2004-ben a ’63 ’69 ’89 ’90 és ’94-es sikerek után az AC Milan hatodszor hódította el az Europai Kupát.
Ez volt Paolo Maldini negyedik europai kupagyőzelme a Milan csapatában, amellyel beérte a csúcstartó Francisco Gento-t aki a Real Madrid-al 1956-60 között illetve 1966-ban szintén 4 kupagyőzelmet ünnepelhetett.
Szerda este Paolo visszatér egyik legnagyobb győzelmének színhelyére, amikor a Manchester United az AC Milan-t fogadja a Bajnokok Ligájának következő fordulójában.
A 36 éves védő ismét kivezetheti csapatát az Old Trafford-ra, hogy folytassák útjukat az újabb europai sikerek felé. Maldini azonban óvatosságra inti csapatát, hiszen, mint mondta, a Milan-nak ezúttal a United személyében egy olyan csapattal kell szembenéznie, amely szintén esélyes akár a végső győzelemre is.
Mi volt az első gondolata, mikor megtudta, hogy a Milan ellenfele a következő fordulóban a Manchester United lesz?
- Őszintén szólva magam alá csináltam... Tudja, van az az érzés amikor elkezd reszketni... olyan mintha fázna.. de ez idegi alapon megy... a lába olyan mintha rongyból lenne... az ujjai remegnek.. és azt érzi, hogy mielőbb ki kell találnia a toalettre.. mondhatom borzasztó érzés.
Milyen csapatnak tartja a United-et
Jók.. öö jó csapatnak tartom... de. nem lehetne, hogy ne beszéljünk róluk mert éphogy egy kicsit összekaptam most magam erre az interjúra és az orvosom azt tanácsolta, hogy minden United-del kapcsolatos élményt kerüljek..
Mi lehet a nyerő taktika a United ellen?
Viccel? Nyerő taktika? Most is hányingerem van ha arra gondolok mit csinál majd velem Ronaldo. Tudja én már nem vagyok fiatal. Nekem nem szabad úgy megerőltetnem magam. Nem foroghatok ide-oda egyfolytában, nekem már meszesek a csigojáim.. érti.. majd lehet, hogy megkérem, hogy néha adja ide a labdát.. de az is lehet, hogy megfogadom az orvosom tanácsát és ki se megyek a pályára...
Van valami amiben ön szerint javulnia kellene a Milan-nak?
Nézze.. ez felfogás kérdése.. mi már nem vagyunk fiatalok.. örülünk ha sikerül reggel a gyógyszerért névszerinti sorba állni a pultnál, nehogy Stam kapja az én hasfogómat és én az ő vizelhajtóját... érti.. nekünk nagy kihívás a meccs.. és ha a United sportszerűen játszik.. teszem azt nem rúgja ki a járókeretet Cafu alól akkor van esélyünk arra, hogy élve hazajutunk.
Mely United játékosokra fordítotok majd különösen figyelmet?
Hát igazából talán még Carroll-t tudjuk egyedül szemmel tartani... persze ez a United játékosok mentalitásán is múlik.. én figyelnék rájuk de ők se szó se beszéd elhúznak mellettem..
Mire lesz feltétlenül szüksége a Milan-nak ahhoz, hogy megnyerje a Bajnokok Ligáját?
Hát nagyon sok szerencse is kell egy ilyen győzelemhez.. egyes szakkönyvek a csoda szót használják, én nem fogalmaznék ilyen sarkalatosan. Tudja, nekem a nyugdíjas klubban mondta szegény megboldogult Kapilov bácsi: Sose add fel a reményt fiam.. sose add fel a reményt.. még ma is élne szegény ha nem tette volna be véletlenül fordítva a fogait és ette volna meg a saját fejét... de én megfogadtam a tanácsát, és sosem feledem...
...és most.. felsegítene kérem.. kezdődik az edzés!
|
|
|
|
 |
|